Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2018.03.22 Klubdélután

Klubdélután 2018. március 22. csütörtök 14 óra

 

  1. napirendi pont: Tengerjáró hajóval a Dunán című előadás. Előadó Sebő Györgyné a Gödöllői Város Nyugdíjasok Egyesülete titkára, klubtag. Marika ezzel az előadásával elhunyt férjének, Sebő György tengerészkapitánynak állított emléket.

 

Marika az előadását egy kis történelmi visszatekintéssel kezdte.

A 18. századig a tengerhajózásnak nem volt nagy jelentősége Magyarország számára, hiszen a magyar árukat a szárazföldön is el tudták juttatni a célállomásokra.

 

Csak a 18. század közepe tájékára vált szükségessé az Adria segítségével bekapcsolódni a tengeri kereskedelembe. Fiume és Trieszt szabad kikötővé váltak, és Mária Terézia létrehozta az első hajózási iskolát 1753-ban. A magyar tengerhajózás azonban osztrák fennhatóság alatt maradt, és csak a kiegyezés után indulhatott fejlődésnek. Ennek a fejlődésnek vetett véget a Trianoni békeszerződés, melynek következtében gyakorlatilag megszűnt a magyar tengerhajózás.

 

Előtérbe került a Duna bekapcsolása az áruforgalomba, hiszen ez jelentette az egyetlen kiutat a Fekete-tengeren keresztül. Megkezdődött a Csepeli Szabad Kikötő fejlesztése, a magyar folyam-tengerhajózás megteremtése, és ezen elvárásokat is teljesíteni tudó hajók megépítése. A Duna folyam-tengerhajózás jelentősége a II. világháborúig töretlen volt, de a háború után ismét időlegesen megszűnt. A földrajzi adottságok miatt azonban ismét a folyam-tengerhajózás került előtérbe, mígnem a rendszerváltás után fokozatosan elsorvadt, a magyar hajógyártás pedig meg is szűnt!

 

Ahhoz, hogy a Duna teljes hosszában hajózható legyen és megvalósuljon a biztonságos közlekedés a Fekete-tengerig, szükséges volt az Al-Duna és a Vaskapu szabályozása. A tervek Vásárhelyi Pál és a magyar vízügyi mérnökök nevéhez kötődnek, és Széchenyi volt a projekt legnagyobb mecénása és támogatója. 1896 szeptemberében került átadásra a folyó 2300 méter hosszan kimélyített és kiszélesített része, amely a mai napig ellátja feladatát, a nemzetközi hajózási útvonal biztosítását.

(Forrás: Farkas Judit Sulinet, és Ihring Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története Bp. 1973.)

 

Hogy is nézett ki egy ilyen folyami-tengerjáró hajó?

 

75 méter hosszú, 11 méter széles 5,3 méter magas hajóban 3 raktár, 1 ivóvíztartály, 1 tank volt található. 25 ember dolgozott a hajón, ebből voltak, akik a fedélzeten és voltak, akik a gépházban teljesítettek szolgálatot. A hajóparancsnok volt az egyszemélyi felelős a hajón, ezért mindenki neki engedelmeskedett.

 

A hajók a Csepeli Szabad Kikötőből indultak, mely ”tengeri kikötőként” avattak fel 1926-ban és a mai napig is megtartotta ezt a címét. A hajók a Földközi-tengerig jutottak el, de már az óceánra nem mentek ki.

 

A hajóra csak a tisztek vihették el a feleségeiket egy-egy útra, és a feleségek egészségügyi személyzetként lettek nyilvántartásba véve. Szerencsére sosem kellett ilyen irányú feladatot ellátniuk, hiszen a betegek ellátására és elsősegély nyújtására is a tisztek, illetve legfőképpen a kapitányok voltak kiképezve. Marika megmutatta az oltási könyvét, melyet 1964-ben állítottak ki számára, megnézhettük benne, hogy mennyi rengeteg oltást kaptak indulás előtt, még trópusi betegségekre is.

 

A Dunán való hajózás eltért a tengeri hajózástól, ezért a Dunán csak olyan emberek vezethették a hajót, akik ismerték az adott szakaszt – így jöttek-mentek az un. pilótok, akik egy-egy szakaszon vezették a hajót. A dunai hajósok mesterei voltak a Dunának, tudták hol vannak zátonyok, hol alacsony a vízszint, melyik híd milyen alacsony pl. a novi-sad-i híd, hiszen a rakomány néha nem fért át alattuk, ilyenkor a fedélzeti magas darukat le kellett hajtani, majd a híd után pedig visszaállítani. A pilótok sokat látott emberek voltak, sok történetet, mesét tudtak, és ezekkel szórakoztatták a hajósokat, és ha voltak feleségek a hajón, akkor őket is.

 

Amikor Marika arra járt, még nem építették meg a Vaskapu I. és a Vaskapu II erőműveket, még láthatta a Széchenyi emléktáblát a szorosban, Orsovát, és az Ada-Kaleh szigetet, melyek ma már víz alatt vannak.

 

A Duna deltája 7 ágú, 3 nagy ága van, ezek közül a Sulinai ágon jártak a magyar hajók. A Duna 70 km hosszan rakta le a hordalékát a tengerbe, így a hajó egy csatornán keresztül éri el a tengert, és világítótorony jelzi a hajóknak az utat. A csatorna végén szabad szemmel is jól látható, amikor a kétféle víz, az édes és a sós találkozik.

 

Amikor kiért a hajó a tengerre, akkor az új tengerészeket és a feleségeket felavatták tengervízzel, a hajón utazó feleségek „tengeri” nevet, valamint egy pecséttel ellátott, régiesen megégetett keresztelő oklevelet kaptak. Marika új neve Delfina lett. Az avatást és a keresztelést nagy ünneplés, eszem-iszom követte.

 

A Dunán nem lesz senki „tengeri beteg”, de a tengernél az arra érzékenyek azonnal elszenvedik - ami elmondhatatlanul rossz érzés – mert azt mondják, hogy a tengeri betegség is agyban dől el.

 

Ha a tengeren vihar tör ki, akkor a hajó parancsnoka nem törődhet személyes érzelmekkel, mert óriási felelőssége van, mind a hajó, mind a rakomány, mind az emberélet tekintetében.

 

Amikor a hatvanas években Marika részt vett ezen az úton, akkor még nagyon sok akna volt a Dunában. El is mesélt egy esetet, ami egy tengerésszel történt meg a Borsod nevű hajón. A hajós éppen a dolgát végezte, amikor is alatta felrobbant egy akna. Ettől a tengerész az árnyékszékkel együtt katapultált a hajóról, de nagy szerencséjére, élve megúszta a kalandot!

 

A hajón kitűnő ellátást kapott a személyzet és az utasok. Napi háromszori étkezés volt minden nap, heti kétszer még egy kis hangulatjavítót is kaptak a tengerészek. Az étkezőben volt egy hűtő, ami tele volt különféle élelmiszerekkel, gyümölccsel az éhes emberek számára.

 

A legmesszebbi kikötő Alexandria volt, ahova Marika eljutott hajóval. Innen még a homoktengert is megcsodálhatta, mert szerveztek egy kirándulást a sivatagba. Ez sem volt veszélytelen, hiszen a sivatag, úgy, mint a tenger, embert próbáló kihívás, ezért indulás előtt regisztrálniuk kellett, és a sivatagban elhelyezett őrhelyeken is be kellett jelentkezniük, mert így követték a konvoj útját a hatóságok, ezzel is csökkentve az eltűnés kockázatát.

 

A tengeri viharok, és a megpróbáltatások sok emberéletet követelnek. Távol az otthontól, lakott területtől, kiszolgáltatva az elemeknek a tengerészek csak egymásra számíthatnak, kialakul köztük a bajtársias szellem, kiállnak egymásért, vigyáznak egymásra.Aki tengerész volt, az tengerész marad élete végéig. Amikor meghal közülük valaki, olyan fájdalommal búcsúznak tőle, mint legkedvesebb családtagjuktól. Egy hajós temetés mindig nagyon szívbemarkoló, még a résztvevő „idegenek” is érzik az erős hatást, ami összetartja ezeket az embereket.

 

Marika az előadása végén megemlékezett néhai férjéről, és felolvasta azt a búcsúverset és a Tengerész Imát, amelyeket minden tengerész temetésén elmondanak.

 

Ha egyszer elhajózom…

 

A fövenyes parton ülve, némán néztem

A végtelen, messze, babonázó kék vizet.

Nincsen határ, nincsen fal, de nincsen út sem,

Ami megállít, vagy éppen rajta átvezet.

 

Méltóság van, ősi erő és feszítő lendület.

Mellbe vág, elrettent, ha gyenge vagy:

Hajótörés, fulladás, kíméletlen rettenet.

Ha tiszteled, lágyan átölel: maradj.

 

Mily sokan maradtak, mennyi jó tengerész.

Engedett, ha hívta, annyi csendes férfi.

A felaggatott jelzők: kalandor, bátor, merész.

A lényeget, aki próbálta, az a kevés érti.

 

Eloldani kötelet, bevonni a láncot.

Irányba állni, elhagyni kijárót, fokot.

A gördülő hullámok hátán járni táncot.

Megcélozni az elérhetetlen, alábukó napot.

 

És ha nem érjük el, legalább próbáltuk.

És ha lehúz a mély, tudtuk, hogy így lehet.

És ha jött a vihar, szélnek fordulva álltuk.

És miért így? Mert másként nem lehet.

 

Nem is tudok másként, mert odaát várnak.

„Túl mindenen” férfiak – jó társaság – nyújtanak kezet.

Horgonyt szedek, elhajózom, mert szóltak:

Asztaluknál szorítanak nekem is helyet.

 

Tengerész ima

 

Az Úr az én kormányosom

Ezért gonosz áramlatok nem sodorhatnak el.

Ő a világítótorony fénye, mely utat mutat nekem a sötét vizek felett.

Ő kormányozza biztos révbe életem hajóját,

És őrzi életem hajójának naplóját.

Ő irányít a becsületes élet csillaga felé az Ő szent akarata szerint.

Bár az élet viharai és villámai közt hajóztam

Nem féltem, mert tudtam, hogy mellettem vagy Uram.

A Te szereteted és gondoskodásod lesz az én biztos kikötőm,

És védett öböl vár rám az örök élet partjainál.

Olajjal kented fel életem háborgó tengerét,

És életem hajója elcsendesült vizeken úszott.

Tudom napfény vagy, tiszta csillagos ég fog kedvezni nekem

Azon az úton, amelyre most indulok.

És örökre megnyugszom az én Uram kikötőjében.

Úgy legyen!

 

  1. napirendi pont: Elnökünk röviden tájékoztatta a tagságot a júniusi jubileumi klubdélutánunk tervezett programjáról, és bemutatta illetve bemutatkozott a 4 új klubtagunk.

 

  1. A szünet után Hajnal Irén idegenvezető, klubtag kért szót. Elmondta, hogy az idei kirándulásokra már tavaly a meghirdetést követően pár hét alatt elfogytak a helyek, sokan már csak várólistára kerülhettek. A részvételi díjak befizetésekor derült ki, hogy egyes kirándulásoknál a visszamondás az 50 %-ot is elérte. A jelentkezéseket mindig jól át kell gondolni, hiszen e létszám alapján rendelik meg a buszt, a szállást stb. melyet nem lehet lemondani csak kötbér fizetése ellenében,

 

  1. napirendi pont: Születés- és névnapjukat ünneplő tagjaink köszöntése.

 

A Civil Ház nagytermében a Duflex Fotográfiai Stúdió szervezésében Danis János és Pető István ’48 emlékezete című fotókiállítását tekinthettük meg.

 

Írta: Mátrai Zsuzsa és Sebő Marika klubtagok

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.